Battonya

Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évi adóelőleg csökkentés lehetőségéről

Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évi adóelőleg csökkentés lehetőségéről
(KATA adózókon kívül nyilatkozat alapján vehető igénybe)

Megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet.

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes – a Htv. szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó – adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

A vállalkozóknak (a 2021. március 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adó felezés lehetőségével.

Az említett nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegével az önkormányzati adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

A 2021. évben végződő adóévben azon, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti vállalkozó esetén, amely azzal felel meg a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a KKV törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint, a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, mivel Battonyán a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték egyébként 2 százalék.

A beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok, a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel- és létszámadatai, a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó esetén a becsült árbevétel- és létszámadatok alapján állapítja meg a mikro-, kis- és középvállalkozás minőségnek való megfelelést.

A Nyilatkozat tartalmazza, hogy mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, az 1. § szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, továbbá – ha azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint nem tette meg – bejelenti a telephelyének címét.

Ha a vállalkozó 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült, akkor a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban arról nyilatkozik, hogy olyan mikro- vagy kisvállalkozásnak minősül, amely nem áll az Atr. 6. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt, továbbá esetében az Atr. 6. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn

A kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozó vállalkozó adóalanyok (KATA) számára nem kell nyilatkozatot tenni, nekik az önkormányzati adóhatóság lefelezi a fizetendő adóösszeget.

Fontos azt is tudni, hogy ha az adózó, nem nyilatkozik a jogszabályban megjelölt 2021. február 25-i időpontig, úgy nem élhet a csökkentett összegű (1%-os mértékű) előleg fizetés lehetőségével, azaz ő – előleg mérséklés hiányában / Art. 69. § / – csak a 2021. évi HIPA bevallás benyújtást követően (2022. május 31.) igényelheti vissza az adóelőleg különbözetet.

Részletekről a NAV honlapján https://www.nav.gov.hu/  tájékozódhatnak a vállalkozók.

Battonya Város Önkormányzati Adóhatósága