Mintegy 240 pályamunkából 36 fotó szerepel azon a kiállításon, amelyet a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója Csongor téri épületében mutattak be a hétvégén.
Az Isteni fénykép címmel hirdetett fotópályázat nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekek számára teremtett lehetőséget arra, hogy megörökítsék az őket körülvevő világot. A nyár elején közzétett felhívásra érkezett fotókból a zsűri végül 23 alkotást díjazott. A tárlat hamarosan útra kel, és a szolgáltató teljes ellátási területén – az ország nyolc megyéjében – látható lesz. Elsőként Békés megyében.
A munkákat három korcsoportban értékelték: 10-12, 13-15 és 16-21 év közötti korosztályban pályázhattak a gyerekek, de minden alkotáson visszaköszönt a fiatal fotográfusok gazdag lelki világa. A zsűri döntése alapján a 10-12 évesek között a nevelőszülőnél élő, zsombói Janó Szimonetta lett az 1. helyezett, Csiga című képével. A 13-15 évesek korosztályát Ajtai Natália Erzsébet nyerte, Együtt című pályamunkájával – ő szintén nevelőszülői családban él, Fóton.
A 16-21 évesek versenyében a Nap barátai című fotót ítélték a legjobbnak, amelyet a 17 éves Sárközi Zsanett készített – ő a szolgáltató egyik gyulai lakásotthonában nevelkedik. Zsanettnek három pályamunkáját is kiállították a záróeseményen. Mint elmondta, nagyon szeret fotózni, a lakásotthon által szervezett kirándulásokon, programokon rendszeresen szokott mobiltelefonjával fényképeket készíteni. Egyik kedvence a kiállításon is látható Szerelmes gólya, amelyen egy a saját tükörképét bámuló gólyát örökített meg Gyula belvárosában. Nyertes képén pedig egy napraforgó tányéron virágport gyűjtő méhecske látható, amit biciklizés közben kattintott.
A Békés megyei gyerekek több korcsoportban is eredményesen szerepeltek, összesen 9 díjat hoztak el a 23-ból. A most bemutatott tárlat vándorkiállításként útnak indul, és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató teljes ellátási területén, tehát az ország a nyolc megyéjében látható lesz – éppen a Békés megyei gyerekek kiváló szereplése miatt – elsőként Gyulán.
A rendezvényen Kothencz János főigazgató, a zsűri egyik tagjaként is méltatta a kiállított munkákat. Mint mondta, a fotók alkalmasak arra, hogy megértsük, mit jelenthet a transzcendens egy gyermek szemszögéből. Ez, a köznapi valóságnál többet és szebbet sejtető, vágyott világ sok gyermekvédelmi gondoskodásban élő csemetének jelentheti a reményt.
A szolgáltató pasztorációs munkacsoportjának tagja, a fotópályázat ötletgazdája és főszervezője, Dlubala Róbert pedig azt emelte ki, tanulni lehet abból, ahogyan a fiatalok megörökítették az őket körülvevő világot. Üzenik nekünk a természet, a környezet és a másik ember jelenlétét, gazdagságát, szépségét, és arra hívnak, hogy megajándékozzuk egymást szeretettel.
(A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató sajtóközleménye)