Battonya Város Képviselő Testülete 165/2016. (V.26.) KT Határozatában hozzájárult a hatályos Településrendezési Eszközök 2016 évi módosításának előkészítéséhez, ipari park kialakítása. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. r.) 32.§-ában foglaltak értelmében a településrendezési eszközök egyeztetésének és elfogadásának szabályait a teljes eljárásra vonatkozó előírások szerint kell alkalmazni.
Battonya Város Képviselő-testülete a Településrendezési Eszközök 2016. évi módosítására vonatkozó partnerségi egyeztetést és a véleményezési szakaszt lezárta. A Korm. r. 40.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a végső szakmai véleményezési szakasz indítását kezdeményeztem. Az eljárás során beérkezett valamennyi véleményt és a véleményezési szakaszban keletkezett egyéb dokumentum egy példányát megküldtem végső szakmai véleményezésre az állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak.
Az állami főépítészi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal a beérkezett dokumentumokat áttanulmányozta és megküldte a polgármesternek a településrendezési eszközzel kapcsolatos záró szakmai véleményét a településrendezési eszköz elfogadásához.
Az alábbi módosítások történtek:
- A gazdasági célú használatnak megfelelően Battonya, belterület 4218-4262 hrsz.-ú földrészletek területfelhasználása, kertes mezőgazdasági területről ipari gazdasági területre módosul.
- A gazdasági célú használatnak megfelelően Battonya, belterület 2812-2820 és a 2842-2845 hrsz.-ú földrészletek területfelhasználása, falusias lakóterületről kereskedelmi-szolgáltató gazdasági területre módosul.
- Battonya, külterület 0128/7 hrsz alatti földrészlet tervlapon feltüntetet területfelhasználása mezőgazdasági területről gazdasági erdő terület felhasználásra módosul.
- Battonya, belterület 712 hrsz alatti földrészlet tervlapon feltüntetet területfelhasználása különleges-temető területről védelmi erdő területfelhasználásra módosul.
A Korm. r. 43.§ (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően (elfogadási és hatálybalépési szakasz) az elfogadott településrendezési eszközt közzéteszem. Megtekinthető nyomtatott formában Battonya Város Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. szobában, Kálmán József ügyintézőnél, ügyfélfogadási napokon.
A jogszabályi követelményeknek eleget téve, a fentiek érdekében kidolgozásra került a helyi építési szabályzat módosításáról szóló rendelet-tervezet, amely a rendelet a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba
Battonya, 2017. október 13.
Tisztelettel: Marjai János György
polgármester