A Magyar Állam támogatást nyújt a fiatal felnőttek önálló életkezdésének anyagi megalapozása céljából a
- 2005. december 31. napját követően született Magyarország területén élő magyar állampolgár számára, valamint
- a 2017. június 30. napját követően született Magyarország területén kívül élő magyar állampolgár vagy Magyar igazolvánnyal rendelkező személy javára.
Az első utalási összeg jelenleg 42.500 forint. A Magyarországon élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, illetve a nevelésbe vett gyermek esetében a születés évét követő hetedik évben (második utalási összeg) és a születését követő tizennegyedik évben (harmadik utalási összeg) újabb támogatást biztosít. A második és a harmadik utalási összeg 2006. évben született gyermekek esetében 42.000 – 42.000 forint, 2007. évben és azt követően születettek esetében pedig 44.600 – 44.600 forint.
A 2005. december 31. napját követően született Magyarországon élő magyar állampolgárságú gyermekek adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal küldi meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) számára az életkezdési letéti számla megnyitásának céljából, így a támogatást nem szükséges a törvényes képviselőnek megigényelnie. Az életkezdési letéti számla megnyitásáról a törvényes képviselő írásbeli értesítést kap, mely tartalmazza a gyermek adóazonosító jelét is.
A 2017. június 30. napját követően született Magyarország területén kívül élő magyar állampolgár vagy Magyar igazolvánnyal rendelkező gyermek részére az életkezdési támogatás összegét kérelem útján meg kell igényelnie a törvényes képviselőnek. Az igénylésre vonatkozó feltételeket a „ Kapcsolódó anyagok ” menüpontban található „Köldökzsinór program” tájékoztató tartalmazza.
Az életkezdési letéti számlán kerül elhelyezésre az életkezdési támogatás összege, melyet – egészen a gyermek nagykorúságáig – a Kincstár évenként növeli az előző évi, hivatalosan közzétett éves átlagos fogyasztói árindex mértékével megegyező támogatással. Az életkezdési letéti számlákon nyilvántartott életkezdési támogatások összege után fizetett kamat mértéke 2018. évben 2,4%. Az így felhalmozott megtakarítást a 18. életévét betöltött gyermek a 23. életévének betöltéséig veheti fel.
A törvényes képviselőknek a gyermek 18. életévének betöltéséig lehetőségük van arra, hogy az állam által nyújtott életkezdési támogatás összegét az életkezdési letéti számláról a Kincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatain nyitható Kincstári Start-értékpapírszámlára helyezzék át. A gyermek részére megnyitott Kincstári Start-értékpapírszámlára természetes személyek, illetve a belföldi települési önkormányzatok is teljesíthetnek befizetést, míg az életkezdési letéti számlára befizetések kezdeményezésére nincs lehetőség. Az egyéni befizetésekre az állam évente további támogatást nyújt, ezzel is ösztönözve a hosszú távú megtakarítási szándékot.
A Kincstári Start-értékpapírszámla nyitás előnyei:
- Évente a befizetések 10%-ának megfelelő, de legfeljebb évi 6.000 Ft állami támogatás jár. A Magyarországon élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek esetén az állami támogatás 20%, de maximum 12.000 Ft. A Magyarországon élő nevelésbe vett gyermekek részére a nevelésbe vétel időszakával arányos, maximum 12.000 Ft, továbbá amennyiben a nevelésbe vétel időszaka elérte a 6 hónapot úgy további 12.000 Ft támogatás jár.
- Az életkezdési támogatás összege, valamint a számlán jóváírt összes befizetés és kamat automatikusan Babakötvénybe kerül befektetésre, mely a magyar állami garancia miatt hosszú távon is biztonságos befektetés .
- A számla vezetéséért, más számlavezetőtől történő átvételért, a megbízások teljesítéséért és a kifizetésért a Kincstár semmilyen díjat nem számít fel.
- A gyermek 18. életévének betöltéséig keletkezett megtakarítás és hozam mentesül mindennemű adó, járulék és illeték alól.
- WebKincstár , MobilKincstár és TeleKincstár szolgáltatásaink segítségével ügyeit kényelmesen – akár otthonról is – intézheti.
A Babakötvény 1,- forint alapcímletű, változó kamatozású, 19 éves futamidejű állampapír, amelyet a Magyar Állam évente bocsát ki. A fizetendő kamat a kamatbázisból és az első sorozat esetén 3% kamatprémiumból áll. A kamatbázis megegyezik a kamat megállapítás évét megelőző naptári évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett éves átlagos fogyasztói árindex százalékos mértékével. A kamatperiódus az első sorozat – 2032/S esetében 2013. december 2. napján kezdődik és a következő év december 2. napjáig tart, a következő sorozatok esetében február 1. napján kezdődik és a következő év február 1. napjáig tart, a kamatjóváírás időpontja minden év december 2., illetve február 1.
A Babakötvény után járó esedékes összegek, illetve a tőke a gyermek 18. életévének betöltését követően – legkorábban a Kincstári Start-értékpapírszámla megkötését követő 3. évet követően – ügyféligény szerint visszaváltható, illetve a Kincstár lejáratkor a tőke kamattal növelt összegét az ügyfél részére kifizeti.
Amennyiben Kincstári Start-értékpapírszámlát kíván nyitni, illetve más számlavezetőtől Start-számlát kíván áthelyezni, kérjük keresse fel a Kincstár bármely állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatát , ahol ügyintézőink készséggel állnak rendelkezésére.