Battonya

Hírek

Ünnepi testületi ülés a 30. évfordulón

Battonya ebben az évben ünnepli várossá nyilvánításának 30. évfordulóját. A hagyományokhoz híven a Városnapi ünnepi testületi ülésen ismerik el a városért dolgozókat, a város hírnevének öregbítőit, jutalmazzák a kiemelkedő egyéniségeket. A bensőséges keretek között megrendezett ünnepségen idén is több díjat…

„A legszebb konyhakertek” program felhívása

Indul a konyhakertek idei, immár ötödik versenye, amelyre ezúton is invitáljuk a város lakóit. Várjuk a feltörekvő nemzedék, az óvodások, iskolások, családok, nagymamák és nagypapák jelentkezését. Bővebb információt a mellékelt plakátokon olvashatnak. Jelentkezési lapot a Polgármesteri Hivatal titkárságán kérhetnek.

„Boldog művész” – MCP 125

Idén ünnepeljük Molnár-C. Pál születésének 125. évfordulóját. Ennek apropóján nyílt jubileumi kiállítás a budapesti Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban. A tárlat művészettörténeti érdekessége, hogy első alkalommal mutatják be egymás mellett Molnár-C. Pál három Angyali üdvözletét. A megnyitón városunkat dr. Palkó Lajosné, a…

Állampolgársági eskü Battonyán

Közel százötven új magyar állampolgár tett ünnepélyes keretek között állampolgársági esküt 2019. március 19-én Battonyán Marjai János polgármester úr előtt. A Békés Megyei Önkormányzat nevében Tolnai Péter alelnök úr köszöntötte a résztvevőket. Lénárt Anna anyakönyvvezető szervezésében a Mikes Kelemen Katolikus…