Battonya

„Boldog művész” – MCP 125

Idén ünnepeljük Molnár-C. Pál születésének 125. évfordulóját. Ennek apropóján nyílt jubileumi kiállítás a budapesti Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban. A tárlat művészettörténeti érdekessége, hogy első alkalommal mutatják be egymás mellett Molnár-C. Pál három Angyali üdvözletét.

A megnyitón városunkat dr. Palkó Lajosné, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, Bajnai István kanonok úr és Borsodi János alpolgármester úr képviselte. Köszöntőbeszédében alpolgármester úr átadta Marjai János polgármester úr és a képviselő-testület üdvözletét és jókívánságait. Köszönetet mondott a művész leszármazottainak, unokájának, Csillag Péternek és családjának azért a szeretetért, amellyel ápolják ezt a nagyszerű hagyatékot. Tolmácsolta a szülőföld büszkeségét Molnár-C. Pál munkásságáért és azért a nemes örökségért, amelyet városunkra hagyományozott, valamint kiemelte az igazgató asszony és a kanonok úr kitartó és következetes munkáját e művészeti értékek megóvásában.

Aki teheti, tekintse meg ezt a nagyszerű kiállítást, amely 2019. június 29-ig látható, csütörtökön, pénteken és szombaton 10 és 18 óra között a budapesti Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban (Budapest, Ménesi út 65.).

Kapcsolódó link:

https://www.facebook.com/kult30/videos/2400937766801607/UzpfSTQ5OTY3NjQyNjg5OTAwMjoxMDg3MTMwNDU4MTUzNTkz/

Köszönjük a fotókat Bajnai István kanonok úrnak.

Csillag Péter, a művész unokája, dr.Palkó Lajosné igazgató, Borsodi János alpolgármester úr, Csillag Éva és Bajnai István kanonok úr a megnyitón.