Battonya Város Önkormányzata és a Városi Művelődési Központ és Könyvtár által Szent István napja tiszteletére rendezett kiállítás megnyitóján vehettek részt az érdeklődők augusztus 19-én a Molnár-C. Pál Emlékházban. Stekly Zsuzsa zománcműves „Fohászaim” c. kiállításának megnyitóján dr. Palkó Lajosné igazgató köszöntő…
Városunk ismét csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei” elnevezésű országos programhoz
Battonya Város Önkormányzata és az Új Alapokon Békés Megyéért és Battonyáért Közhasznú Egyesület közös szervezésében immár harmadszor hirdették meg „A Legszebb Konyhakertek” versenyt Battonyán, amelyre idén is szép számmal jelentkeztek a kertművelők. Az országos programot 2012-ben indította útjára Kovács Szilvia…
Meghívó a Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület tájékoztató fórumára
Ünnepi testületi ülés és elismerések átadása a Városnapon
A hagyományokhoz híven május utolsó hétvégéjén Városnapot rendeztek Battonyán, amelynek egyik célja az itt élők összetartozásának kifejezése. A programsorozat első rendezvénye a rendhagyó módon a Szentháromság Plébániatemplomban megtartott ünnepi testületi ülés volt. A bensőséges keretek között megrendezett ünnepségen több elismerést…
Új emlékművel gyarapszik a város
Battonya Városnapján, 2017. május 26-án, az ünnepi testületi ülés zárásaként a katolikus templom melletti téren kerül felavatásra Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész alkotása, amely az 1956-os hősöknek állít emléket. A Turulmadár és a zászló fémből készült, egyedi kovácsolt alkotás, tudomásunk…
Városnapi programok
Tisztelettel invitáljuk Önöket a Városnap programjaira. Érezzék jól magukat, kellemes kikapcsolódást kívánunk mindenkinek!
Battonyai sportolók sikere az ITF Taekwon-do Európa-bajnokságon
2017. április 20-23 között rendezték meg az ITF Taekwon-do Európa-bajnokságot Szófiában. A versenyre 29 ország 592 versenyzője adta le nevezését, ami az EB-k történetében rekord létszámnak számít. Magyarországot ezúttal mintegy 20 fős csapat képviselte, tagjai között a battonyai Barátság Sportegyesület …
Tisztelet a hősöknek
Battonya Város Önkormányzata és a Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében ünnepi megemlékezéssel tisztelegtünk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt nemzeti ünnepünkön, március 15-én. A Battonya-Pécska színjátszó csoport előadásában a Március hangjai című nagysikerű előadást tekinthették meg a résztvevők. …
Éremesővel tért haza a Jubileumi ITF Taekwon-do Magyar Bajnokságról a Barátság S.E. csapata
A Barátság S.E. csapata részt vett a Jubileumi ITF Taekwon-do Magyar Bajnokságon, az elmúlt évek egyik legnépesebb versenyén, amelyen mintegy 314 versenyző és 34 klub vett részt. A verseny nagyon színvonalas volt, erős mezőnnyel. Az egyesület 15 versenyzővel képviseltette magát,…