A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (7) bekezdése értelmében az iskolába a tanköteles tanulókat az első évfolyamra a kormányhivatal által meghatározott időszakban kell beíratni.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) 22. § (1) bekezdése szerint az iskolai beiratkozás idejéről, az erről való döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről a kormányhivatal közleményt köteles közzétenni a helyben szokásos módon. A közlemény elérhető a Békés Megyei Kormányhivatal honlapján, amelyet ezúton megküldök az illetékességi területen működő települési önkormányzatok, tankerületek, óvodák és általános iskolák részére.
Az EMMI rendelet 22.§ (2) bekezdésének értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő a kormányhivatal által közleményben közzétett időpontban köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.
Kérem, hogy az érintett szülők részére a kormányhivatal közleményét elérhetővé tenni szíveskedjék.
A közlemény a Békés Megyei Kormányhivatal honlapján is elérhető:
http://www.bekeskh.hu/hirek/20160301/k-o-z-l-e-m-e-n-y-az-altalanos-iskolai-beiratkozasrol
Tisztelettel:
Bangóné dr. Átol Zsuzsanna
osztályvezető nevében
és megbízásából:
Knyihár Lívia
oktatási referens
Békés Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági,
Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály
Oktatási és Hatósági Osztály
5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2.
Telefon: (+36 66) 622-095
E-mail: knyihar.livia@bekeskh.hu