Kevesen tudják, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyerekek ma már nem nagylétszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél, vagy lakásotthonokban élnek – így kisebb, szeretetteljes közösségbe kerülnek rögtön azután, hogy traumát éltek át. Napjaikban egyre fontosabb, hogy minden gyermek családban nőhessen fel, érezze annak megtartó erejét – azok is, akiket kiemeltek a vérszerinti családjukból. Ezért kezdett a nevelőszülői hivatást népszerűsítő kampányba Békés megyében a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.
„…mert minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy családban éljen…”– ez annak a televíziós és rádiós kampánynak az üzenete, amellyel a gondoskodásában élő gyermekek számára toboroz nevelőszülőket az egyházmegyei intézmény. A Szeged-Csanádi Egyházmegye szolgáltatója ez év július elsejétől Békés megye mellett további hét megyében végzi ezt a felelősségteljes, gyermekvédelmi feladatot.
– Mi a megyében több, mint 500 szakellátásban lévő gyermekről gondoskodunk, ők 120 nevelőszülői családnál, valamint három lakásotthonban élnek. Az a célunk, hogy ott találjunk nekik megfelelő környezetet, ahol szeretetet és biztonságot nyújtanak számukra. Ám sok a családjából kiemelt gyermek, aki elhelyezésre vár – hangsúlyozta Bulla Erika, a szolgáltató Békés Megyei területi igazgatója.
A nevelőszülő feladata a teljes körű ellátás biztosítása mellett az, hogy hozzájáruljon a gyermek testi, lelki, érzelmi fejlődéséhez. Segítse traumái feldolgozásában, reális jövőképet építsen fel benne úgy, hogy képes legyen a helyes családi minták elsajátítására és értékek átadására.
Nevelőszülőnek lenni ma már valódi hivatás: 2014-től a nevelőszülői jogviszony foglalkoztatási jogviszonnyá alakult át. A nevelőszülők díjazása lehetővé teszi a társadalombiztosítási ellátást, amit figyelembe vesznek a nyugdíj számításánál.
– A nevelőszülőt az elhelyezett gyermekek után nevelési díj, valamint a család havi költségeinek fedezésére, a gyermekek szükségleteire ellátmány illeti meg – részletezte a hivatásvállalással együtt járó tudnivalókat Kisné Fekete Marianna, a Békés megyei nevelőszülői hálózat vezetője. Hozzátette: nevelőszülőnek olyan 24. életévet betöltött magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik megfelelnek a jogszabályi feltételeknek, de a legfontosabb, hogy ezen a pályán olyan emberekre van szükség, akik képesek az otthonukat és a szívüket is kitárni, azok előtt a gyerekek előtt, akik valamilyen ok miatt nem nevelkedhetnek a saját családjukban. Azzal, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye átvette a szakellátást Békés megyében, számos fejlesztéssel és rengeteg programmal bővült szolgáltatásuk, ezért jó a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál nevelőszülőnek lenni – mondta a szakember.
Ha érdekli a nevelőszülői hivatás, itt jelentkezzen
További részletekről az alábbi elérhetőségeken lehet tájékozódni:
- írjon levelet a jelentkezes@szentagota.hu;címre, vagy
- hívhatja a 06 20 946 1005-ös, központi telefonszámot, illetve
- Békés megyében a 06 20 745 80 33 – os telefonszámon is érdeklődhet.
„…mert minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy családban éljen…”