A Városi Művelődési Központ és Könyvtár a tavalyi kezdeményezést folytatva ismét nagyszabású programmal tisztelgett a Magyar Kultúra Napja előtt. A több mint két órás sokszínű műsorban, mintegy hetven szereplő közreműködésével battonyai költők, írók, előadók műveit, előadásait hallhatta, láthatta a közönség a színpadon.
A másik programon a battonyai oktatási intézményekkel – a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda, a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda, a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda – közösen, csatlakoztak az „Együtt szaval a Nemzet” című hagyományőrző kezdeményezéshez. 2015. január 22-én 10 órakor, kapcsolódva a szarvasi Gál Ferenc Főiskolán zajló központi programhoz, a résztvevők együtt szavalták el a Himnusz első versszakát, Petőfi Sándor: Nemzeti Dal című versét és Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa című költeményét a Művelődési Központban.