A Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága és 16 tagszervezete a Krajczáros Alapítvány koordinálásával 6. esztendeje szervezi meg azt a Nemzetközi Gyertyagyújtási Akciót, melynek célja, hogy a „közös Európában együtt emlékezés” jegyében a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken elesett hősök, dédapáik, ükapáik sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetük ébrentartását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget.
Battonyán a Fodor Manó Helytörténeti Egyesület és a Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében 2015. november 11-én 11 óra 11 perckor gyújtottuk meg az emlékezés gyertyáit a Hősök szobránál. Rájuk emlékeztünk:
„A Hősök – köztük a számtalan közkatona – ezáltal lesznek halhatatlanok.”