A Fodor Manó Helytörténeti Egyesület névadója halálának 70. évfordulója alkalmából a Szentháromság Plébániával közösen megemlékezést szervezett, amelyen Bajnai István kanonok úr tartott emlékmisét.
A főjegyző életútját és annak főbb eseményeit Balázsné Szabó Erzsébet. az egyesület elnöke ismertette. Az eseményen részt vettek Fodor Manó unokái, Fodor Miklós és Szirmay Tamás, valamint a város vezetői is.
Fodor Manó 100 évvel ezelőtt kapott díszpolgári címet Battonyán, munkásságát Varga István Tamás jegyző úr méltatta.
A mise után megszentelték a Jaczkó Zoltán aranykoszorús műkőkészítő mester által felújított családi síremléket.
Fodor Manó 36 éven keresztül Battonya jegyzőjeként, majd főjegyzőjeként, továbbá a katolikus egyházközség világi elnökeként tevékenykedett Battonyáért. Életműve, szellemi öröksége meghatározta Battonya város 20. századi fejlődését és mindennapjainkban is jelen van.
Forrás: Battonya képeken, a Fodor Manó Helytörténeti Egyesület Facebook oldala