Battonya

Ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére

Március 15-ét, egyik legnagyobb nemzeti ünnepünket, a magyar szabadság szimbólumaként tartjuk számon. Battonya Város Önkormányzata és a Városi Művelődési Központ és Könyvtár közös szervezésében emlékeztünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről a Művelődési Központban.

A program első részében a „Hazám, hazám” c. ünnepi műsort tekinthette meg a közönség, majd ezt követően fáklyákkal vonultunk Petőfi Sándor szobrához, ahol városunk és testvérvárosunk, Pécska vezetői, az intézmények, a civil szervezetek és a pártok képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit. 

Köszönjük a résztvevőknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket és méltóképpen fejeztük ki tiszteletünket nemzetünk nagyjai előtt, hiszen Kossuth Lajos gondolatát idézve: „A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”

Köszönet illeti a szervezőket és az előadás szereplőit, hogy munkájukkal, előadásukkal színesítették az esemény programját. 

Köszönjük a rendőröknek és a polgárőröknek, hogy biztosították a rendezvény zavartalan lebonyolítását.

dr. Palkó Lajosné, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

Ünnepi beszédet mondott Marjai János polgármester úr.

A Mikes Kelemen katolikus oktatási intézmény diákjai néptánccal színesítették a műsort. Vezetőjük Pelyva-Nagy Zsuzsanna tanárnő.

A Városi Művelődési Központ és Könyvtár színjátszó csoportja. Vezetőjük dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna.

Varga István jegyző, Marjai János polgármester, Antal Péter, testvérvárosunk, Pécska polgármestere, Miodrag Stanoiov, Pécska alpolgármestere és Borsodi János alpolgármester.