Jegyzőkönyv a Battonyai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében a képviselő-testület 2016. szeptember 29. napján megtartott nyílt üléséről.
Mikrocenzus
A Központi Statisztikai Hivatal 2016. október 1-je és november 8-a között mikrocenzust (kis népszámlálást, mely a lakások 10%-ára vonatkozik) tart.
2016. szeptember 29.
Molnár-C. Pál életképek Budapesten
Az Ars-Sacra Fesztivál nyitónapján, szeptember 17-én a budapesti Molnár-C. Pál Műterem –Múzeumban tartották Molnár-C. Pál: Életem története című önéletírásának bemutatóját, ahol Csillag Péter, Molnár-C. Pál unokájának meghívására, nagy sikerrel közreműködött a battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár színjátszó köre. „Életképek…
A Szerb Kultúra Napja és Kisboldogasszony ünnepe
A battonyai szerb közösség szervezésében került megrendezésre 2016. szeptember 17-én a Szerb Búcsú és Kulturális Nap. Délelőtt Püspöki Szent Liturgiát tartottak a szerb ortodox templomban. Délután Dr. Radoszáv Miklós „Nagymama meséi” c. kiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők. Majd a…
Jegyzőkönyv 2016/29
Jegyzőkönyv a Battonyai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében a képviselő-testület 2016. szeptember 20. napján megtartott rendkívüli üléséről.
Népszavazás 2016. – Lakossági tájékoztató
Tisztelt Battonyai Választópolgárok! Magyarország köztársasági elnöke a 233/2016.(VII.5.) KE határozatában országos népszavazást tűzött ki 2016. október 2. napjára a következő kérdésben:
Állampolgársági eskütétel
Közel kétszázan tettek állampolgársági esküt szeptember 13-án a Művelődési Központban Marjai János polgármester előtt és vették át a honosítási iratokat. A Békés Megyei Önkormányzat nevében Tolnai Péter alelnök köszöntötte a résztvevőket. Ahogy már megszokhattuk Lénárt Anna anyakönyvvezető szervezésében a Mikes…
Jegyzőkönyv 2016/28
Jegyzőkönyv a Battonyai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében a képviselő-testület 2016. szeptember 12. napján megtartott rendkívüli üléséről.